Annyival jobb a kedvem, mikor melegszik az idő és néha még a napot is látom. Már mindenféle szart feltaláltak, a magadnál hordozható napfényt miértnem? Biztos nem lenne az igazi, de jobb, mint ez a folytonos szürkeség.
Na, de mint nálam mindig, zajlik az élet. Anyáék már megint egyre többet vannak nálam a kicsivel, mert az az iráni fasz csak agresszívabb és agresszívabb lesz és nem hagyja anyát békén, holott nem dolgozik már három éve, anya tartja el, jár minden nap dolgozni, aztán az a nyomorult meg mérges, mert addig neki kell lenni a gyerekkel. Csóró anyum hazaér a munkából és lóg rajta a gyerek, de otthon kezdődik a második műszak, mert a lakás minden nap úgy néz ki, mint ahol bomba robbant, mivel az apja ugye mindent ráhagy a gyerekre, csak hogy nyugta legyen és tovább feküdhessen.
Aztán még basztatja is anyát, hogy hülye k*va, meg főzzön, takarítson, hát amúgy én már rég megmérgeztem volna (szóba sem álltam volna egy ilyennel soha, kezdjük ott, akármilyen mézes-mázas volt is az elején, nemhogy még megtartani a gyerekét….na, de az én vagyok.)
Szóval, anya választotta őt és ezt az utat, segítek, ahogy tudok, de azért az énlakásom sem olyan hű de nagy, a diákéveim alatt (amiket most fejezek be) teljesen elegendő volt ez a 45 nm egy fő és egy kutya számára, de még egy gyerek plusz felnőtt már néha szűkös. Amúgy semmi bajom az égvilágon nem lenne vele, ha Zoé nem lenne ilyen világi rossz, hogy akármit mondasz neki, hogy ne csinálja, csak azért is. Tönkreteszi a bútorokat, a drága ágyneműket stb.
Szombaton mondjuk elvittem a városba kávézni (ő nem kávézott három évesen és egy hónaposan természetesen) meg ettünk sültkrumplit egy standnál, sétáltunk, és mikor Anya nincs ott, akkor még nagyjából hallgat is rám, de max pár órán át. Aztán jön a hiszti. Hogy ő nem sétál tovább.
Akkor ott maradsz, baszki.
Ha ilyen gyerekem lesz, elajándékozom.
Aznap vendegül lattam nyolc embert, mert itt ünnepeltük anya ötvenedik szülinapjat, ami amugy nagyon jol sikerült.

NA DE A FŐ SZTORI.
A srác, akivel randizgatok. Hm, hogy is mondjam, le voltam sokkolódva, de tudtam persze, hogy ez túlságosan jó és túlságosan passzol ahhoz, hogy igaz legyen.
Szóval oké, tudom, nem ismerjük egymást olyan hű de régóta, de majdnem minden nap együtt voltunk, legalábbis minden második nap. Igazi randikat tervezett, meglepetéseket, elvitt ide-oda, párszor edzettünk együtt, csinált nekem pizzát, beszélt a jövőnkről…
Aztán egyszer csak fekszünk egymás mellett és gondoltam játszunk valamit, mindenki mesél magáról valami random tényt, ő kezdi. Én azt akartam mondani, hogy kontaktlencsét hordok, mire ő benyögi:
- 2015-ben elváltam, van két gyerekem, Emily és Eliza, minden szerdán nálam vannak és kethetente hétvégén.
Először azt sem tudtam, mit mondjak és mérges is voltam, hiszen hamarabb is elmodhatta volna, volt rá jópár alkalom.
- Igen, de olyan alkalom még nem akadt, hogy ezt finoman tudjam elmondani neked.
Finoman…aha.
Igazából utána megértettem, miért is később mondta el, és nincs is vele semmi baj. Elmesélte a házassága sztoriját is úgy nagyjából, bár inkább nem kérdezgettem róla utána.
Még azt is mondta, ha belegondolok, ez végül is jó, mert ő tényleg egy érett férfi, tudja milyen felelősséggel tartozni egy családért, gyerekekért, ő maga egy nagyon jó családban nőtt fel, a szülei még mindig házasok, szeretik egymást és ő is ezt kívánja magának. Szóval, ha akarok még egy gyereket, boldog lenne, de ha nem akarok, akkor is mert ugye neki már van kettő. De ha nekünk lesz egy babánk, már lenne két bébiszetter egyből, az ő lányai. Szóval ilyeneket mond és olyankor összeszorul a szívem. Olyan édes, főleg mikor MINDIG kinyitja nekem a kocsiajtót.
Mindenesetre azt mondta, szeretnék lassan haladni, tehát ismerkedünk, randizhatunk pár hónapig, aztán majd visszatérünk erre a kapcsolat témára
De amúgy komolyan happy vagyok vele. Az egyetlen, ami kicsit fura, hogy alig ír. Mármint ha valamit mondani akar, akkor csak felhív egy kicsit. De nem az az állandó írógatós fajta, ami valószínűleg nem rossz, de nagyon szokatlan.